Egyik olvasóm kérésére (is) kitérnék a bagóra. Két ok miatt tartozik ide. (A többi meg off lesz, de mindegy.)
Az egyik, hogy bizony veszélyes a vezetés közbeni dohányzás*. Aki rágyújt, az bizony odanéz, és az esetleg lehulló hamu kiváltotta reakciót nem kell részleteznem.
A másik, hogy kevés olyan utálatos és bunkó szokása van az emberiségnek, mint a zárt helyre befüstölés. Láttam már nagybevásárlás után autóba szálló papát-mamát kétévesforma gyerekkel, a szülők első dolga a kocsiban a rágyújtás volt, a gyerek - elöl az anyja ölében, gyerekülés az minek - meg a résnyire letekert ablak felé - tél volt - nyújtogatta a kezét.
Az olyan tahót is, aki a liftben rágyújt, bezárnám egy 3x3 méteres ablaktalan szobába egy napra, két doboz cigivel. Aztán eldöntheti, hogy rágyújt, vagy levegőt vesz. De ilyen pl. nálunk a lépcsőház is. Ötemeletes, lift nincs, de nem bírja ki a bunkókám azt a 20-30 másodpercet, míg ki nem ér a kapun. Télen zárva vannak a lépcsőházi ablakok, a füst feljön, megül, sőt be is szivárog az ajtó levélbedobóján.
Ja, igen. Azt felfoghatnák végre a cigisek, hogy ők a nemdohányzók számára egész egyszerűen BÜDÖSEK. A ruhájuk, a hajuk, a bőrük. Ez van. Ők már nem érzik, de egy nemdohányzó sokkal érzékenyebb a füstszagra.
(Azt nagyon szerettem, amikor még vonaton járva, a dohányos beül a nemdohányzó fülkébe - a dohányzó fülkék java üres, de nehogy füstszagú legyen, vagy mi? - ezért a nemdohányzó kiszorul a folyosóra, mert ő meg nem fog beülni a dohányzó fülkébe, aztán a dohányos kijön a folyosóra, és rágyújt a nemdohányzó orra alá. Király. Ez már nem így van, de persze hiába tilos már az egész vonaton rágyújtani, ugyanúgy az előterekben megteszik, és nem igazán érdekel senkit.)
Nem mellesleg a dohányzók érzik magukat korlátozva, hogy nem gyújthatnak rá akárhol. Nekem is sértődött már meg rágyújtani akaró vendégem, amikor megkértem, hogy az erkélyen legyen szíves, mert én a füstöt utána napokig érezni fogom. Tehát ő zokon veszi, ha az én nemdohányzó mivoltomhoz kell alkalmazkodnia. De ha én elmegyek hozzá, akkor ő simán rágyújt, hiszen otthon van. Tehát ott bezzeg természetes neki, hogy én, a vendég, alkalmazkodjam az ő dohányzóságához. Fair, mi?
Azon kívül, hogy szó szerint rontják a levegőt, nem tudom, feltűnt már nektek, hogy milyen természetesen dobják el a csikket a cigisek? Buszmegállóban állva, amikor ott a kuka, de úgy is, ha a szemetesbe tenni kevesebb energiába kerülne tenni, mint eldobni. Mert ez könnyebb. Kocsiablakon ki (hamutartója biztos van pedig), utcán bárhol, erdőben (!), stb.
A cigisekkel úgy vagyok, mint az autósbarmokkal**. Engem nem érdekel, hogy ő mit, milyen gyakran és hol szív, és hogy milyen gyorsan növeszti a tüdőrákját, csak nekem NE KELLJEN BESZÍVNOM A FÜSTJÉT. És bizony pl. egy buszmegállóban állva ez nehezen megy. És a legtöbb helyen a cigizők fel sem fogják, hogy a füst száll, terjed, viszi a szél. (Meg aztán marhára érdekli is őket.)
És a taxis ne sértődjön nekem meg, vagy az autóját eladni szándékozó, ha utálkozva be sem ülök, mert bűzlik. Ez van, ő választotta.
Történt velem olyan, hogy egy megbeszélésen, a láncdohányos vezető - az ő irodája volt, de a legtöbbünk nem dohányzott, igaz ezt nem tudta, de nem is kérdezte - simán rágyújtott. Na most, ha én szó nélkül kimegyek, akkor ki is volt a bunkó?
Még egy gondolat: emlékszem, milyen felháborodás volt, amikor azt mondták, hogy az extrémsportolóknak nem fizeti a tb a balesetből eredő kórházi ápolást. Ez valóban nem igazságos. Vagy ha mégis így marad, akkor ne fizesse a dohányosok rákkezelését, az alkoholisták májműtétjét sem. Ne az én adómból fizessék már ki egy láncdohányos kezelését, aki pontosan tudja, mivel jár a cigi. (Igazából persze fizesse mindenkinek a tb mindenét, ne legyenek megkülönböztetések.)
---------------------------------------------------------------------------------
A fentiekben nyilvánvalóan általánosítottam, ezért kérném azokat a dohányzó olvasókat, akikre ezek nem érvényesek, ne írjanak felháborodott kommenteket. Akikre meg igazak, azok először szálljanak magukba és gondolkozzanak el a fentiek valóságtartalmán.
Tisztelet a kivételnek, de ők sajnos igen kevesen vannak. A cigizésnek (mivel a szivar és a pipa teljesen más műfaj) semmi kultúrája nincs nálunk.
Nem tudom sajnálni a cigiseket, amikor szenvednek a függőségtől, rágyújtanának, de nem lehet, amikor köhögnek és fuldokolnak, amikor panaszkodnak anyagi helyzetükről (egy láncdohányos annyit költ cigire, mint nekem a komplett havi rezsim, pl.).
Ugyanakkor minden tiszteletem azoké, akik le tudnak szokni. Tudom, hogy nehéz. Le a kalappal.
*Nem szeretem ezt a szót használni, mert ebben benne van a szivar(ka) és a pipa is, amelyekhez viszont tartozik egyfajta kultúra, nem úgy mint a cigihez.
** Autós köcsögöknél ez természetesen azt jelenti, hogy ő mehet bárhol kétszázzal, törje össze magát, csavarodjon fel az első fára (bár a fát sajnálom, legyen inkább villanyoszlop) dögöljön meg nyugodtan, csak ne vigyen magával ártatlan embereket.
A dohányzásról
2007.08.26. 17:44 | bonifac | 5 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://vezetek.blog.hu/api/trackback/id/tr57145221
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ihatethisindapassthingy 2007.08.27. 07:16:31
(Erős) dohányosként is azt kell mondjam, hogy jobbára igazad van, mindamellett én a kisebbséghez sorolom magam. Eszembe nem jutna autóban rágyújtani, veszélyes, plusz zárt tér. Az autóm előző tulaja dohányzott, lehet érezni a kocsiban és zavaró. Lépcsőházban szintén nem. A vonaton dohányzó fülkében is rákérdezek, hogy szabad-e. Ha valaki van akkora barom, hogy gyerekkel beül a dohányzó fülkébe, akkor egyáltalán nem (mennyi ilyen van!). Irodában, lakásban akkor sem, ha szabad. Buszmegállóban az emberektől jó távol, majd kukában elnyom. Utcán (aláírom, ez eleve tahóság), lehetőleg messze kikerülve mindenkit, különösen a gyerekeket. Nagyon egyszerű: én is tudom, hogy büdös és káros, nem célom bárkit az én rossz szokásom miatt kellemetlenségnek kitenni.
cuebler 2007.08.27. 07:47:24
ez szép volt...! az autóban dohányzásról (a szivarozásra, pipázásra a magyar nyelv ismer külön igéket - egyébként némely pipadohány illatát én is nagyon szeretem) régóta mondogatom, hogy veszélyes. ugyanúgy elvonja a figyelmet, a kezeket és még kihangosítani sem lehet :P
jah és kiegészíteném annyival, hogy nem arról van szó, hogy egy dohányos ember bármivel is kevesebb, vagy rossz ember. nem erről van szó. egyszerűen a 80-90%-uk sajnos nincsen tekintettel másokra - főleg a nem dohányzókra. van szerencsém (?) dombóváron élni, ez a település pont a csikkek eldobásának drákói szigorúságú büntetésével került egy-két hónapja a hírekbe. és működik!!! nem mindenhol, ez tény. kedvelt szórakozóhelyek előtt, főleg szombat-vasárnap reggelenként van jópár csikk a földön. de az utcán tényleg nincs, max egy-két régebbi. na off :)

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2007.08.27. 12:55:04
ihatethisindapassthingy: Bárcsak minden dohányos így állna hozzá, akkor megértenék, mi is a gondjuk a nemdohányzóknak.
Mert ugye, az hogy te szívod, az a te dolgod, ha neked jólesik, tedd. Csak azt kellene megérteni, hogy ez másoknak nem feltétlenül jó a környezetedben, és ezt figyelembe is venni.
Ha a dohányosok arra kényszerítenek, hogy beszívjam a füstjüket, ezzel az én egészségemet teszik tönkre. Van ehhez bármi joguk? Nincs. (A sajátjukat felőlem nyugodtan.)
Pl, ha én egy ritka bélbetegségben szenvedve, mondjuk 15-20 percenként sokat és marha büdöseket finganék, de nem tehetek róla, mert muszáj, akkor tőlem nem várná el mindenki, hogy menjek odébb? Mit gondolnának rólam, ha ezt én is tök természetesen - hiszen nekem az, ezzel élek évtizedek óta - liftben, buszmegállóban, stb. elkövetném?
De az Alien Nation mintájára az is eszembe jutott, hogy ha egy olyan faj érkezne a bolygóra, aki mondjuk nitrogént szív be, de szén-monoxidot lélegzik ki (gyengébbek kedvéért: az előbbiből marha sok van a levegőben, utóbbi viszont nekünk mérgező), erről persze nem tehet, ilyen a biológiája, akkor azokkal is toleránsnak kellene lennünk, mint a dohányzókkal? Nem akarnánk őket száműzni mind egy kis szigetre, netán kiirtani (már elnézést a párhuzamért)? A dohányzók által kifújt (és a másodlagos füst a cigi végéről) szintén ártalmas, hosszú távon akár mérgező. Akkor meg miért is nem lehet felfogni, hogy én miért nem akarom ezt beszívni?

Pignon 2007.08.27. 14:32:22
A dohányzás alapvetően egy primitív dolog, kár tovább ragozni. Az alkoholizmushoz lehet hasonlítani és a kábítószerhez. Értelme egyiknek sincs, de legalább rohadt sokba kerülnek, gondolok itt a pénzre és nem utolsó sorban az emberi életre.
Annál jobban semmit nem utálok (na jó, van még 1-2 dolog), amikor tiszta hamu egy autóban a hamutartó és környéke (itt konkrétan az egész műszerfalra gondolok)
Annál jobban semmit nem utálok (na jó, van még 1-2 dolog), amikor tiszta hamu egy autóban a hamutartó és környéke (itt konkrétan az egész műszerfalra gondolok)
Elprotector 2007.08.27. 15:18:46
+akinek van már járni tudó gyereke az tudja, hogy tömegben, de akár csak hétköznap az utcán milyen veszélyes a bagósok kezében oldalra kitartott cigaretta a gyerek fejmagasságában
Utolsó kommentek