Augusztusban elég sokat szívtam a biciklimmel. Először az első kerék lett defektes (kétszer), mint kiderült két lyuk is volt rajta, majd a hátsó engedett le, csak úgy. Utóbbit egy szelepcsere orvosolta, de aztán újra leengedett, mint kiderült, kiszakadt a külső, cserére szorult, a régi javíthatatlan, ki kell dobni. Most a hátsón új belső új szeleppel, új külső van, az első megragasztva, új szeleppel, most épp minden jó. És már rutinból szedek szét kereket. De vettem az elsőre is új belsőt, új külsőt, majd ha véget ér a biciklis szezon, szép nyugiban lecserélem.
Közben volt egy-két nap, míg tömegközlekedéssel mentem be dolgozni. És marha furcsán éreztem magam. Kényelmetlennek, lassúnak, fárasztónak hatott.
Aztán rájöttem, hogy miért.
Városban egyértelműen a kerékpár a legszabadabb jármű. Nem korlátoz a dugó és nem kell parkolóhelyet keresnem (autó), nem kell rá várnom és nem kell a megállótól/ig gyalogolnom (tömegközlekedés), és ha úgy tartja kedvem, vállra veszem, és viszem, ahova én is megyek (robogó).
Ez a szabadság hiányzott rettenetesen, hogy oda és akkor megyek, amikor akarok, ha muszáj, járdán gurulva, ha kell tolva. Járok is vele, amíg csak az idő engedi. Nem a hideg zavar, inkább az eső. (Az egy dolog, hogy vizes ruhában nem poén beérni a munkahelyre - hazafelé mindegy - , de ez egy régi félverseny bicikli - ma országútinak mondanák - és a fékjei vizesen nem éppen állnak a helyzet magaslatán.)
Utolsó kommentek