Túlélési statisztikám

Igazán nem volna megerőltető, de mégis rengeteget számítana. Az udvariasság és előzékenység meghálálja önmagát. (Leszámítva a törtető bunkókat, de azoknak úgyis mindegy, talán elszégyellik magukat.)

Ha van hely, és nem az életed múlik rajta, engedd be*. Villants, hogy értse. Ha előzni akar, jelezz, ha mehet. A gyalogosnak a zebrán villants, ha átengeded, mert ha nem állsz meg, csak lassítasz, gyakran nem mer lelépni (érthető módon). Ha gyalogos (biciklis) vagy, ints vissza, hogy köszönöd (még ha elsőbbséged is volt). Jól fog esni az autósnak, hidd el, és legközelebb is átengedi a gyalogost.

Ha a fentieket veled teszik, köszönd meg, használd a vészvillogót, ints vissza. Apróságok ezek mind, de simogatják a lelket, jó érzés ebben a barom, rohanó, törtető, kegyetlen világban.



* Hogy hájjal kenegessen magamat - csak példa akar lenni - : Pénteken Szandaszőlős felől Szolnokra menve értem utol egy 20-szal menő munkagépet. El lehet képzelni mekkora sor lett mögötte, előzni nem nagyon lehetett, szembeforgalom nagy, záróvonal, stb. így döcögtünk jó 4-500 métert a Cora-híd körforgalomig. 20-szal.
A körforgalom előtt van egy bekötő jobb kéz felől, a házakhoz, ahonnan jött fel egy kocsi, és be akart sorolni. Lassítottam, lyukat csináltam, villantottam, beengedtem. Megköszönte. Ennyi. Nekem úgyis mindegy volt, egy autóval több köztem és a döcögő munkagép között, a körforgalomnál a Cora felé mentem - szerencsére a munkagép át a hídon Szolnokra - neki viszont sokat számított. Ha nem engedi be valaki, 15-20 percet állt volna, mert a munkagép miatt összefüggő volt a 20 km/h-val haladó sor több száz méteren. De remélem, lett volna valaki, aki úgyis beengedi.