Utolsó kommentek

Túlélési statisztikám

Személyes "élményeim" Magyarország útjain. És egyéb autósságok.

Olaszliszka 2.

2010.12.06. 13:39 | bonifac | 3 komment

Vagy mégsem?

Itt ugyanis - bár a lincselést elítélik - minden cikk a gyerekek sajnálatára koncentrál. Szegény kisgyerekek így, életveszélyes sérülés, agyhalott, és mintha a sofőr volna a hibás.

Pedig - a lincselésből is könnyen rá lehet jönni, hogy cigányokról van szó - a gyerekek nem tagadták meg a származásukat. Nem őket hibáztatom, a szülői felügyelet meg a nevelés az, ami elkelt volna.

Ugyanis a tévében mutatott felvételeken jól látható, hogy egy olyan lejtőn szánkózott a két gyerek, ami takarásban volt az úton közlekedők elől. Mehetett volna az autós negyvennel is, semmit nem számít, ha kicsúszik előtte két méterrel az útra a szánkó. Ráadásul havas-csúszós is volt az út. Esélye nem volt a vezetőnek (akiről egyszer majdcsak kiderül, hogy férfi-e vagy nő).

Persze, talán ha lassabban megy, könnyebb sérülésekkel megússzák a gyerekek. De miért ment volna lassabban? Faluszéli, csendes utca, elhagyatott, korlátozás nincs, 50 a maximum. A gyerekek meg úgy szánkóznak, hogy a lejtő kivisz az útra, és nem látszanak az egyik irányból érkező - bizonyára igen csekély - autóforgalom számára.

Nem lett volna szabad ott szánkózni, vagy kellett volna valaki, aki lent áll az úton, a lejtő aljánál, és irányítja a szánkózókat.

(Közben utánaolvastam, a Tabán utcában történt az eset, ami eleve meredek, az autó felfelé ment, nem gyorsan, már csak azért sem mert nincs takarítva az út, jeges. Telente rendszeresen szánkóznak itt a cigánygyerekek, nem első eset, nyáron meg futkosnak keresztül az úton. Az odavalósiak állítólag már tudják, hogy lassan kell menni. Félnek egy újabb Olaszliszkától?!)

A bejegyzés trackback címe:

https://vezetek.blog.hu/api/trackback/id/tr772496929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

titan 2010.12.07. 10:18:50

A szülői felelősséget mindig elfelejtik firtatni ilyenkor...
Egyébként meg az "agyhalott", nos volt egy ilyen című cikk, de benne valahogy az jött le, hogy súlyosan megsérült, de küzedenek érte. Egy agyhalottért mióta szokás küzdeni?

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2010.12.08. 12:00:00

@titan: "A kórházban az orvosok hétfőn az agyhalál jeleit észlelték, három napig megfigyelik, négyóránként nézik, tud-e egyedül lélegezni. Ha nincs változás, agyhalottnak nyilvánítják és lekapcsolják a gépeket. Ebbe a szülőknek nincs beleszólása."
süti beállítások módosítása