Utolsó kommentek

Túlélési statisztikám

Személyes "élményeim" Magyarország útjain. És egyéb autósságok.

A focista gázolhat

2009.09.23. 12:55 | bonifac | 2 komment

Címkék: bicikli felezővonal gyorshajtás

Bodnár László, a Debrecen válogatott labdarúgója augusztus 28-án éjjel halálra gázolt egy kerékpárost.

Az első hírekben egyértelműen a labdarúgó volt a "rossz" fiú.
"...a kerékpáros láthatósági mellényt viselt, ami alátámasztja az ügyben indított eljárás eddigi megállapításait, miszerint a gépkocsivezető nem a látási viszonyok szerinti sebességgel közlekedett járművével."
Tehát gyorshajtott. A kerékpároson pedig láthatósági mellény volt. Ekkor még egyértelműen Bodnárt okolták.

Aztán két nap múlva már a kerékpáros volt a felelős: "A rendőrség kedden kiadott közleménye szerint, sokat ivott a kerékpáros, mielőtt biciklire szállt – ezt mutatta ki a boncolás. A biciklis az út közepén, a felezővonalhoz közel haladt, amikor a baleset történt. A baleset után Bodnárnak meg kellett fújnia az alkoholszondát - kiderült, nem ivott."
Részeg volt, és a felezővonalon haladt.
Innentől kezdve a gyorshajtás háttérbe szorult, elsikkadt. Az ítélet pedig egy év felfüggesztett és 250 ezer Ft. Sőt, már a labdarúgót kell sajnálnunk.

Szerintem sokkal szigorúbb büntetést érdemelne. Hogy miért? Lássuk sorra. (Információim a hírekből származnak.)


Először is, a rendőrségi szakértők mind ilyen hülyék? Az első, helyszíneléskor készült fotókon jól látszott, hogy a kocsi bal oldala sérült, tehát vagy lehajtott a padkára és lényegében szándékosan gázolta el a kerékpárost, vagy az ment középen. Ez evidens.

A kerékpároson mellény volt. Azt nem tudom, ki mit szakértett ezen, de azt tudom, hogy én sötétben egy láthatósági mellényt viselő kerékpárost egyenes úton 150-200 méterről meglátok. (Először nem azt látom, hogy kerékpáros, hanem csak hogy van ott valami, ami mozog, aztán közelebb érve lehet kivenni.)

A kérdéses útvonal a helyszíneléskor látható fotók alapján, meg a térképen is megnézve (Nyírbátorból kifelé Mátészalka felé) tökegyenes.

A focista autója egy S osztályú Mercedes, V12-es motorral, ami potom 517 lóerő. Naná, hogy xenon fényszórókkal, ami 'nappallá varázsolja az éjszakát', és mivel lakott területen kívül haladt, ezért joggal feltételezhetem, hogy reflektorra kapcsolva haladt, nem pedig tompítottal.

A rendőrségi jelentés csak annyit állított, hogy Bodnár legalább 110 km/h-val hajtott, persze az ügyvéd erre is hivatkozott, ennyit ismertek be, 100-110 km/h-t, nagy bűnbánattal. (Természetesen én is azért vennék 517 lóerős autót, és nem érném be akár harmadannyival, mert 110-zel akarok közlekedni.)

Rakjuk össze: Mennyivel mehetett egy egyenes úton, egy 517 lóerős autóval valaki, aki még a xenon fényszórók fényénél sem vett észre egy láthatósági mellényt viselő kerékpárost az út közepén (!) csalingázva (tehát még jobban mozog a szokásosnál) időben, hogy aztán olyan erővel gázolja el, hogy lényegében széttépte az ütközés ereje? (Persze a Mercedes S600 fékjei sem egy átlagos középkategóriás családi járgány fékjei.)

Mert ezt ne felejtsük: "hátulról nagy erővel elgázolta a kerékpárt, a rajta ülő férfit felkapta a motortér fedélre, és úgy vitte tovább, majd a jobb oldali árokba ejtette. Megtalálásába úgy tudni, a műszaki mentéshez riasztott nyírbátori tűzoltókat is bevonták. Az ütközés erejétől a Mercedes tetejének pereme is eldeformálódott"

Ez is érdekes: "a helyszínen lévő rendőrök nem találtak féknyomot, és állítólag egy szemtanú is megerősítette: Bodnár csak az ütközés pillanatában fékezett".

Apropó szemtanú: Kizárólag Bodnár szájából hangzott el, semmilyen más hír soha nem közölte, hogy egy másik autót előzött, és akkor került hirtelen elé a kerékpáros. És ezt sem erőltette senki. A másik autós volna a szemtanú? De a szemtanúról sem esett szó igazán, vajon miért? Mert látta, hogy mennyivel előzött valójában Bodnár?


Az ítéletről szóló cikket végigolvasva (a kiemelések tőlem származnak, a narancssárgák az én kommentjeim):

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság tájékoztatása szerint, a szakértői vélemények alapján Bodnár László legalább 110 km/h sebességgel hajtott (érdekes, hogy ezt soha nem pontosították), amikor az aguszutus végi baleset bekövetkezett. A gyorshajtást elismerte Bodnár védője, de arra hivatkoztak, hogy a focista nem ment annyira gyorsan, hogy az jelentősen befolyásolta volna a körülményeket (Az ügyvéd ért hozzá? Hol volt itt a szakértő?) "A vádlott védője perbeszédében a közlekedési szabályszegést nem vitatta, elmondta, hogy a vádlott valóban 100-110 km/h sebességgel haladt (ez nem egyezik a LEGALÁBB 110 km/h-val, ez senkinek nem tűnt fel?), a kerékpárost legfeljebb 2 másodperccel észlelhette később emiatt. A vádlott a sértettet akkor látta meg, amikor az már tőle körülbelül 50-70 m távolságra volt (na, ez szerintem tök marhaság.). A baleset okaként a pillanatnyi figyelmetlenséget jelölte meg (tehát közben a focista SMS-t írt, mondjuk, esetleg tv-t nézett a negyvenmilliós autójában). A védő hivatkozott arra is, hogy a sértett is a közlekedési szabályokkal ellentétesen járt el, kerékpárja kivilágítatlan volt és nem az út jobb szélén haladt" - áll a bíróság közleményében (Kenjünk mindent a halottra).

A büntetés kiszabásánál a bíróság figyelembe vette, hogy az áldozat ittas állapotban kerékpározott, s több KRESZ-szabályt is megsértett, valamint, hogy Bodnár büntetlen előéletű volt (továbbra is kenjünk mindent a halottra). Az ítéletet az ügyész, valamint Bodnár László és védői is tudomásul vették, így az a pénteki napon jogerőre emelkedett.

Bodnár augusztus 28-án 21 óra körül Nyírbátornál, lakott területen kívül elgázolt egy láthatósági mellényt viselő (hopp, ezt csak itt említik, eddig ez szóba sem került) 34 éves kerékpárost, aki a helyszínen életét vesztette. A férfiról a későbbi vizsgálatok során kiderült, hogy erősen ittas volt, illetve a felezővonal mellett haladt biciklijével. Bodnárt megszondáztatták a helyszínen, de a teszt nem mutatott ittasságot (ismét a szeplőtelen hős, a bajnok labdarúgó és a részeg biciklis kontrasztja).

A bejegyzés trackback címe:

https://vezetek.blog.hu/api/trackback/id/tr291401612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nuphar · http://macoldasok.blog.hu 2010.03.04. 03:07:41

ugyan ez volt anno Császár (bedrogozvarendőrtgázoló) Elődkénél, arról is lehetett volna mit írni... (talán írtak is...)
süti beállítások módosítása