Utolsó kommentek

Túlélési statisztikám

Személyes "élményeim" Magyarország útjain. És egyéb autósságok.

Mit nem tudunk: indexelni

2008.01.30. 14:12 | bonifac | 5 komment

Címkék: villogás

Nem használjuk, akkor sem ha kéne, és akkor sem, ha nem muszáj volna, pedig fontos információkat közvetítene a többi közlekedő felé.

Először indexelni, aztán fékezni! Így a mögöttünk jövő tudja, miért fékezünk, ráadásul az indexelés láttán felkészülhet a lassításunkra.

De akár egy hipermarket parkolóhelyéről kitolatáskor sem árt az index, a mögöttünk mozgó autó látja, hogy melyik irányba akarunk tolatni.

És persze a körforgalmat már mondani sem kéne. Hadd ne álljon már meg az a szerencsétlen, aki be akar jönni, mert nem tudja hol megyünk ki.

Előzéskor szintén fontos, hogy IDŐBEN jelezzük a szándékot.


Ha pedig éjjel megállunk az út szélén/mellett a sötét éjszakában, akkor pedig - azon kívül, hogy a tompítottat lekapcsoljuk (merthogy ez utóbbi ugye kötelező) - javasolt a vészvillogó használata. Ugyanis egy hátsó helyzetjelzőből még nem derül ki, hogy állunk, aztán majd megdöbben a közeledő autós, hogy milyen gyorsan "utolért", netán vészfékez, megcsúszik, belénkrohan. A vészvillogó eleve figyelemfelkeltőbb, lassításra ösztönöz, és sejthető, hogy állunk.

Mit nem tudunk: udvariasság

2008.01.23. 12:32 | bonifac | Szólj hozzá!

Címkék: villogás

Igazán nem volna megerőltető, de mégis rengeteget számítana. Az udvariasság és előzékenység meghálálja önmagát. (Leszámítva a törtető bunkókat, de azoknak úgyis mindegy, talán elszégyellik magukat.)

Ha van hely, és nem az életed múlik rajta, engedd be*. Villants, hogy értse. Ha előzni akar, jelezz, ha mehet. A gyalogosnak a zebrán villants, ha átengeded, mert ha nem állsz meg, csak lassítasz, gyakran nem mer lelépni (érthető módon). Ha gyalogos (biciklis) vagy, ints vissza, hogy köszönöd (még ha elsőbbséged is volt). Jól fog esni az autósnak, hidd el, és legközelebb is átengedi a gyalogost.

Ha a fentieket veled teszik, köszönd meg, használd a vészvillogót, ints vissza. Apróságok ezek mind, de simogatják a lelket, jó érzés ebben a barom, rohanó, törtető, kegyetlen világban.



* Hogy hájjal kenegessen magamat - csak példa akar lenni - : Pénteken Szandaszőlős felől Szolnokra menve értem utol egy 20-szal menő munkagépet. El lehet képzelni mekkora sor lett mögötte, előzni nem nagyon lehetett, szembeforgalom nagy, záróvonal, stb. így döcögtünk jó 4-500 métert a Cora-híd körforgalomig. 20-szal.
A körforgalom előtt van egy bekötő jobb kéz felől, a házakhoz, ahonnan jött fel egy kocsi, és be akart sorolni. Lassítottam, lyukat csináltam, villantottam, beengedtem. Megköszönte. Ennyi. Nekem úgyis mindegy volt, egy autóval több köztem és a döcögő munkagép között, a körforgalomnál a Cora felé mentem - szerencsére a munkagép át a hídon Szolnokra - neki viszont sokat számított. Ha nem engedi be valaki, 15-20 percet állt volna, mert a munkagép miatt összefüggő volt a 20 km/h-val haladó sor több száz méteren. De remélem, lett volna valaki, aki úgyis beengedi.

Környék

2008.01.18. 13:20 | bonifac | Szólj hozzá!

Címkék: szeged parkolás tahó

Az elmúlt héten összeszedett apróságaim (a képek nagyíthatóak):

Az Astra kombi tulaja szó szerint vette a táblát (a kép minősége miatt nem olvasható kiegészítő táblán eredetileg 20m volt, de a nullát valaki lekaparta). Akkor sem értem, hogy józan paraszti ésszel nem lehet belátni, hogy azért nem kéne odaállni, hogy ki lehessen tőle normálisan kanyarodni. Illetve hát parasztnak paraszt.

Mit nem tudunk: odafigyelni

2008.01.16. 12:30 | bonifac | 1 komment

Címkék: gumi tompított sofőr

Az odafigyelés alatt több dolgot értek.

Először is egy kicsit a kormánytekergetésen és pedálnyomogatáson kívül más dolgokra. Pl. hogy ég-e a lámpa (tegnap este láttam egy Volvo S40-et a Szillérin tépni töksötéten, és hiába villogtak rá), vagy hogy nem felejtettük-e lekapcsolni azt a kurva ködfényszórót a múltheti köd óta. Meg erre: http://vezetek.blog.hu/2007/12/14/tudatlansag_2, 45§/2.
Nem ártana használni a visszapillantó tükröt sem, el tudom képzelni mennyit néz hátra az, akinek összefüggő mocsok borítja a hátsó ablakát, de nem törölne rajta.

Másodsorban az autóra. Nem ártana néha megnézni, hogy nem égett-e ki izzó (pénteken is Szandaszőlősön ment egy kocsi előttem kettővel, hátul semmi nem égett neki. Aztán seggen csókolja valaki, és majd mérges lesz). De nem egyszer láttam olyat, hogy a féklámpa nem égett, még jó, hogy a pótféklámpa még igen. Az sem rossz, csakúgy mint a kiégett tolatólámpaizzó, de szóltam már olyannak is, akinek pont ellenkezőleg, folyamatosan égett a tolatólámpája, aztán csak hálálkodott.

Azt sem ártana megnézni néha, hogy a fényszóró nem az égbe világít-e véletlenül (vasárnap este a hódmezővásárhelyi Shell kútnál jött egy mama egy fehér Poloval, aminek a jobb lámpája légvédelmi reflektornak is elmehetett volna), akkor értenénk, miért villognak ránk, amikor nem is ég a reflektorunk. Egyre több autónak áll nagyon rosszul a lámpája - és most éppen nem a xenonról beszélek - vagy esetleg meg kéne találni a fényszórómagasságállító kapcsolót. És még többnek van van "félszeme".

Korábban az emberek még odafigyeltek ezekre a dolgokra. Szerintem most is odafigyelnének, ha a RENDŐRÖK BÜNTETNÉNEK ÉRTE! De szarnak azok mindenre. Miért nem szednek ki ilyennel a sorból? Legalább figyelmeztethetnének, ha már a helyszínen nem lehet kicseréltetni mint régen, mert lehet, hogy a marha nem is tudja.

Nehéz is ám megnézni. Én pl. kb. kéthetente, amikor a garázsajtót nyitom, körbejárom a kocsit, és megnézem a világítást. Az indexeket látom a központi zár zárásakor. A tolatólámpát a garázsba beálláskor észrevenném, ha nem égne, csakúgy, mint valamelyik oldali féklámpát a falon, amikor beértem. És én még egyedül állok be, öt másodpercembe kerül, és némi odafigyelésbe.

Mert ugye ezek szerint a sok kiégett lámpás autótulajdonos mind magányos, szomorú ember, és nem ér rá az asszony/férj/gyerek egy percre amikor kiszáll a kocsiból, hogy ránézzen, nem kéne-e izzót cserélni.

Vagy pedig ezek a rohadt égők hetente többször is kiégnek. Az anyjukat! (Ebben van igazság, a H7-ek tényleg gecik, meg bizonyos típusoknál ez tényleg típushiba. Dehát te vetted, ilyet, ez van. törődj bele, cserélgesd. Nem mentség.)

És Itt lehetne megemlíteni még pl. a megfelelő keréknyomást, vagy a téli gumit. Utóbbi már elcsépelt téma, az előbbinél meg nem ártana tudni, hogy ha tojunk rá, akkor végül is csak a gumi élettartama csökken, az úttartás lesz katasztrofális, a fogyasztás megy fel akár literekkel is és a sebesség/gyorsulás lesz rosszabb. Ennyi. Nem férne bele egy hónapban egyszer egy benzinkútnál rászánni azt az öt percet?

Tizenharmadiki 14

2008.01.14. 12:31 | bonifac | 3 komment

Címkék: román tahó 4 es

Tegnap megpróbált megölni egy eszement. Hol, hol, hát persze, hogy a 4-esen. Délután 4 körül, a törökszentmiklósi kétsávos elkerülőn vágott ki a mögöttem jövő mögül, aztán amikor mellémért, rámhúzta a kormányt. Ha én nem rántom jobbra - fékezni nem volt tanácsos, akkor belémjön a mögöttem jövő -, biztosan összeütközünk. Még jó hogy figyeltem a szemem sarkából, már amikor ferdén mögöttem volt.

Nem értem. Ő komolyan úgy gondolta, hogy ez koccanás lesz? Ő sérthetetlen és sebezhetetlen? Véletlenül sem pördülünk meg, és csúszunk ki az útról és rohan belénk a mögöttünk és a szembejövő? A szembejövő még bőven elég messze volt, ráért volna menni a másik sávban. Az autó egy fehér, facelift előtti Toyota Corolla Verso volt, leolvashatatlanul koszos hátsó rendszámmal. (Tehát nem biztos, hogy román volt. :-))

Az már csak apró ráadás, hogy Szolnoktól keletre a 4-esen (talán 3 éves az út) jókora lyukak tátonganak, a fagyok máris aknákat csináltak (két hete még nem voltak ott). Óvatosság ajánlott.



Szolnokra beérve a vasútállomáson volt egy afférunk.

Csak semmi alkohol

2008.01.13. 15:30 | bonifac | 155 komment

Címkék: rendőr kresz

Holnaptól ha valakinél elszineződik a szonda, a helyszínen elveszik a jogsiját. Érdekes.

Az alapgondolattal egyet is értenék. Részeg sofőrt ne engedjünk tovább vezetni, a jogsi helyett esetleg a kocsikulcsot is el lehet venni tőle. Legalábbis első alkalommal. Pénzbüntetés? Nem elég visszatartó.

DE! Jó magyar módra alapvető hibák vannak a megvalósítással.

1. A szondák előfordulnak, hogy hibásak.
2. Néhány dologra (pl. Negro cukorka) jelez a szonda.

(A fenti két esetet az utólagos vérvétel tisztázni tudja. Már ha van, szerintem feltétlenül kellene, nem lehet egy bizonytalan eszközre alapozni egy jogosítványt.)

3. Egy határ azonban kellene, ami alatt mégsem veszik el a jogsit. Miért is?

Kutyafuttában apró

2008.01.12. 16:47 | bonifac | Szólj hozzá!

Címkék: zöld parkolás tahó

Vesszek meg, de nekem ez tetszik: http://w.blog.hu/2007/12/10/ki_fizeti_a_kereszt
(Túl radikális nekem az író, de néha igen jókat követ el. Ezzel speciel egyetértek.)

És egy ráadás: Ez valami hihetetlenül nem semmi: http://parkolo.freeblog.hu/archives/2008/01/09/Vezeto_nelkul/
Zebra előtt, nem lehúzódva, nem parkolóban, a háttérben több helyet keresztben foglaló Astra már csak hab a tortán.

(Tegnap meg jöttem a 4-esen, de arról már nem is írok, mert tiszta unalom. Olyan, mint tavaly.)

Bírság és büntetés szigorítások

2008.01.04. 20:57 | bonifac | 2 komment

Címkék: rendőr kresz

Ezzel van tele minden. Több büntetőpont, lassabb elévülés, és közterületfelügyelők is adhatnak büntetőpontot tilosban parkolásért. (Aha, mint a Centrumosok, mi?)

Szerintem semmi értelme. Az eddigi szabályokkal sincs semmi baj, a BETARTATÁSUKKAL van. Én is tudnék Szegeden mondani egy tucat helyet, ahová ha kitelepülnének a rendőrök, vagyonokat kaszálhatnának. De ilyen főutakat is tudna mondani mindenki. Vagy hányszor látok eszméletlen dugókat okozó, tilosban megállókat csak Szegeden, és szinte nincs olyan nap, amikor ne látnék sötétben teljesen kivilágítatlanul közlekedő ostoba barmot (pedig nem sokat vagyok az utcán egy hétköznap). Ezeket mikor állítják meg a rendőrök?

Vagy ki látott már valaha rendőrt megbüntetni kézből telefonálásért, vagy országúton nem használt tompítottért? Ők maguk is gyorshajtanak és kézből telefonálnak, akor mit várunk. (Erre később még visszatérek.)

Karácsony után

2007.12.29. 18:16 | bonifac | 5 komment

Címkék: tél gumi 4 es sofőr

25-én Miskolcon jártunk. Karácsonykor meg nincs rendőr, gondolták ezt sokan, Miskolc belvárosában láttam pár 80-90 körül közlekedőt. Külön csókoltatom a KTB-432 frsz. Skoda Fabia Combi sofőrjének édesanyját, aki már Mályinál is feltűnt, amikor a lassító-szűkítőnél majdnem belement az előtte menőbe (emiután engem megelőzött), aztán tolta, mert miért ne. Miskolcon újra előkerült ott is ugyanezen barom módon közlekedve.



December 28-án Pestre mentünk. Négyen, a 4-esen végig. (Jól kezdődik, mi?) Oda két óra, vissza két óra. Azonkívül, hogy Pesten (pedig alig mentünk be az Üllői út közepéig) szembesülhettünk a legszebb pesti köcsögségekkel (pl. egy letört hátsó ablaktörlős sötétzöld Peugeot 406 kombis suttyó beáll elénk ferdén a piros lámpánál, de a jobbra kanyarodó sávot is elállva, mert nem fér be - mi álltunk a piros lámpánál, ő meg csak úgy előrejött, biztos látta, hogy vidékiek, fuj. Én sem részletezem mi a véleményem a pestiek sűrűbbjéről. Akinek meg nem inge...)


Viszont családi gondok elé nézek. Az apósjelölt vezetési stílusa - próbálok megfelelő jelzőt találni - nyers. Félek vele egy autóban néha, főképp hosszabb utaknál. A kormányt legfelül fogja, középen, csak bal kézzel (a jobbal csak néha fog rá az egyik küllőre), ez meg elég instabil úttartást tud eredményezni. Nem is egyenesben, olyankor tartja szorosan, de pl. egy körforgalomból kifelé, vagy sávváltáskor tud ám szökkelni az autó, mint a kecske. A sebességkorlátozásokra eléggé tesz (lakott területen belül 70 simán, országúton 130-140 helyett), de az az ő jogsija és bukszája; viszont azért havas, némileg jeges padkánál, és bizonytalanul csúszásveszélyes úttestnél 130-cal menni azért mégsem kéne. Az, hogy későn vált fel (mentünk harmadikban 4500-as fordulat felett, tökegyenes sík úton, előttünk senki), az ötödiket "rendes" sebességként kezeli, az nem lep meg, apám is ilyen, nem nagyon tudtam vele sem megértetni, hogy az a spórolós, és nem csak 100-110 felett váltani való.

Ha viszont előttünk megy valaki, akkor finoman pumpálgatja a gázt, amitől billeg az ember feje (buszsofőrök tudnak ezzel a sírba vinni). Motorfék, és fokozatos fékezés az nincs, csak úgy izomból mindent, a kormányzást is. Vezetni vezetett már rengeteg kilométert, azzal nincs is baj, rutin van bőven, de téli gumira pl. először sikerült rábeszélni az idén. A keréknyomást sem tudom, hogy szokta-e valaha nézni, az új téligumikat 1,6 barral adták át - 2,3-2,6 a gyári érték két személyre - , ő meg úgy járt vele - szidta is ;-) - , még jó, hogy megnéztem, és felfújtam mindet. Rohadjon meg az a szervizes banda is, aki így kiad a kezéből munkát.)

Hogy lehet ezt normálisan közölni a gyerekeim leendő nagyapjával, hogy ha egyszer én félek mellette, ha ő vezet, akkor hogy adom oda az unokáit hozzájuk? Biztos fogja furikázni őket ide-oda, én meg rettegjek? Vagy majd a gyerekszáj megmondja? Nem tudatos ez a nyerseség nála, de mégis folyamatos feszültségben töltöttem a kétszer két órát (na jó, nem végig, mert odafelé az asszony is vezetett, az sokkal megnyugtatóbb). Beleszólást meg nem nagyon tűr a vezetésbe, anyósjelöltre is rámordult (szerintem ő is szokott félni, csak nem meri mondani). Nem rettegés ez, mert veszélyes előzésekbe nem kezd azért bele, de nem mernél nyugodtan szunyókálni mellette.

És ha belegondolok, hogy a korral ez valószínűleg rosszabb lesz... (Apám mellett soha nem féltem gyerekkoromban, de most, hogy betöltötte a hetvenet, a reakcióideje már nem a régi, és ráadásul "fülre" vezet (a motorhang és nem a sebesség/fordulatszám alapján érzékeli a sebességet). Én is ilyen leszek, vagy lesz elég eszem hozzá, hogy belássam, nem vagyok már fiatal?

Karácsony

2007.12.21. 14:25 | bonifac | Szólj hozzá!

Címkék: tél

Bevallom, terveztem valami hosszabb lélegzetűt még az ünnepek előtt, de sajnos ez különböző okok miatt nem jött össze.

Azért ajánlanék két érdekes olvasmányt:
A közlekedési dugókról
A garancián túl, első és második rész.

A legközelebbi bejegyzésig pedig baleset- , stressz- és barommentes közlekedést kívánok mindenkinek, és hogy odaérjen, ahová indult.

Tudatlanság 2.

2007.12.14. 12:21 | bonifac | Szólj hozzá!

Címkék: kresz

Még egy "sorozatba" belekezdtem. Megpróbálom összeszedni azokat a KRESZ szabályokat, amelyeket merő tudatlanságból nem tartunk be. Nem szándékos bunkóságból, hanem ezeket egész egyszerűen nem tudjuk, mert nem figyeltünk, nem érdekelt, elfelejtettük. Tehát ezek nem a parkolok a Megállni tilos tábla ellenére, vagy behajtok az egyirányú utcába a tilos irányból, azokat mindenki tudja, hogy szabálytalankodik. (Aki meg nem, és szarik rá, azt lőném is főbe.)

(És ezeken kívül vannak még olyasmik, amelyek nem szabálytalanságok - nem tiltja a KRESZ - de iszonyú nagy bunkóságok. Ha csak 10 méterrel parkolnánk odébb, vagy nem úgy ahogy, már nem is nézne mindenki bunkónak. De ezekről majd valamikor máskor.)


Lássuk a KRESZ szerint:



41 §. Várakozás. (Dőlt betűkkel kommentálok, illetve linkelek. A kiemelések sajátjaim, nem az eredetiek.)

"Ellenszenvesnek lenni"

2007.12.10. 14:32 | bonifac | 1 komment

Címkék: tahó tompított villogás

"Jön valami kék fényű izé. Az egyik lámpa az eget, a másik az autó orra előtt a földet világítja, nekem meg közben kifolyik a szemem: csakis valami utólagos xenonkókány lehet. Gyűlölöm, gyűlölöm."

13 - Advent 2.

2007.12.09. 19:10 | bonifac | 1 komment

Címkék: román tahó 4 es

Még a kisújszállási LIDL parkolójában fotóztam ezt a kedves román sofőrt.
Bár a parkolóban tenger hely van, beállhatna kettőre, de nem, ő megáll a bejárat előtt, az utánfutójával elállva az utat. (Közben járt a parkolóban egy rendőrautó, le sem tojta.)

(A képek nagyobban is megnézhetők, rajtuk kattintva.)

Tudatlanság 1.

2007.12.08. 11:56 | bonifac | Szólj hozzá!

Címkék: kresz

Még egy "sorozatba" belekezdek. Megpróbálom összeszedni azokat a KRESZ szabályokat, amelyeket merő tudatlanságból nem tartunk be. Nem szándékos bunkóságból, hanem ezeket egész egyszerűen nem tudjuk, mert nem figyeltünk, nem érdekelt, elfelejtettük. Tehát ezek nem a parkolok a Megállni tilos tábla ellenére, vagy behajtok az egyirányú utcába a tilos irányból, azokat mindenki tudja, hogy szabálytalankodik. (Aki meg nem, és szarik rá, azt lőném is főbe.)

(És ezeken kívül vannak még olyasmik, amelyek nem szabálytalanságok - nem tiltja a KRESZ - de iszonyú nagy bunkóságok. Ha csak 10 méterrel parkolnánk odébb, vagy nem úgy ahogy, már nem is nézne mindenki bunkónak. De ezekről majd valamikor máskor.)


Lássuk a KRESZ szerint:



40 §. Megállás. (Ezzel kezdem, mert innen jó sok minden van. Közben dőlt betűkkel kommentálok, illetve linkelek. A kiemelések sajátjaim, nem az eredetiek.)

Friss

2007.12.07. 11:44 | bonifac | Szólj hozzá!

Címkék: szeged parkolás tahó tanulóvezető

Most befelé jövet láttam, megtetszett.




























Az autó egy tanulóautó, üldögéltek benne ketten. A buszom az utcába kanyarodott be, a végén van a megálló, ott jöttem el mellettük, aztán átsétáltam a sugárút túloldalára, hogy benne legyen a tábla. Összesen minimum 15 percet álltak ott, ennél csak több lehet.

Apró nüansz: Míg átjöttem és a forgalom csökkenésére vártam, hogy ne legyen semmi a képben, jött egy hölgy egy sötét Skoda Fabia Combival, megállt rögtön a tábla után jobbkézről - igaz kicsit lehúzódva - beszaladt a sarki szendvicsbárba, majd kijött, megfordult, és simán kihajtott az egyirányú utcából a tilos irányba, közben mosolyogva integetett be a szendvicsbárba.

Tisztázzuk

2007.12.04. 16:49 | bonifac | Szólj hozzá!

Címkék: tahó

Olvasgatom a hozzászólásokat, itt is és máshol is.

Egyszerűen kiakadok attól, hogy egyesek úgy képzelik, és még magyarázzák is, hogy az teljesen OK, hogy a szabályokból csak azt tartják be, amihez kedvük van.

HÁT NEM!

Ne jöjjön senki ilyesmivel, hogy "hát akkor hova álljak?" meg "és most ez kit zavar?" NEM ÉRDEKEL. Magánprobléma. Az, hogy valaki nem ért egyet a szabályokkal, nem tetszik neki egy törvény, az egy dolog. Magánvélemény, rendben van. Nyugodtan hangoztassa is, akár nyilvánosan, ország előtt. Sőt, viheti feljebb, ha van energiája, és ha elég befolyásos, meg is bundázhatja, hogy megváltoztassák, és legyen neki kiskapu (lásd a csak nálunk létező, hihetetlen baromság "üzembentartói" titulust*).  De ettől még be kell tartania!!!

Hibrid példa

2007.12.03. 17:08 | bonifac | Szólj hozzá!

Címkék: zöld parkolás

Hódmezővásárhelyen ingyen lehet hibrid, elektromos és bioetanolos autóval parkolni jövőre.

Ez igen. Így kéne az egész országban.

Hibrid modellből nem sok van, meg is lehet tanulni őket könnyen a parkolófelügyelőknek, de azokkal lesz a gond, amelyek léteznek hagyományos motorral is. Javasolnám a rendszám alapján azonosítást. Különben elkezdődik a Hibrid feliratok lopása és a velük történő felmatricázás.

Jelenleg kaphatóak Magyarországon:

Hibrid autók:
Toyota Prius
Honda Civic (Sedan) Hibrid
Lexus RX400h, GS450h, LS600h

Bioetanolosból már több van.
Ford Focus (5 ajtós és Kombi), C-Max
Volvo C30, S40, V50, V70, S80
Saab 9-3 és 9-5 (Sedan, Combi és Convertible)

Advent 1.

2007.12.02. 19:55 | bonifac | Szólj hozzá!

Címkék: tél

Első adventi hétvégénk. A szokásos tömeg, türelmetlenség, csúcsot döntenek a bunkón parkolók. Divat a meg nem adott elsőbbség (rám is rámhúzta a kormányt egy kockaladás a Cora körforgalomból kifelé, persze index nélkül), a "figyelmetlenség", ennyi autót még soha nem láttam a TESCO parkolóban.

A tv2 Tényekjében mondta az okos riporter, hogy "figyelmetlenség", miközben a képen egy Golf ment bele egy fekete BMW X-be, természetesen az utóbbi nem ismerte a jobbkézszabályt, és a kilátását is eltakarta egy köcsög sarkon parkoló fehér furgon, ehhez képest túl gyorsan is jött. Kérdem én, hol is van itt a figyelmetlenség?

A TESCO bekanyarodó sávban, ami buszmegálló is az elején, állt egy BMW, mögötte egy Laguna. A Lagunába behajolva közötte a bizniszt egy minimum 150 kilós, vastag aranyfukszos, két mobilt szorongató, rettenetesen szimpatikus roma fiatalember. Az elnyomott kisebbség.

Mit nem tudunk. Nulladik.

2007.12.02. 11:37 | bonifac | 1 komment

Újabb "sorozat" (mint a sofőrtípusok) indulna, a fenti címmel. Mit nem tudunk, mi magyar autóvezetők, amolyan népnevelősen, de a jó megoldásokat sem kihagyva.

Bár nekem is van ötletem bőven, azért lehet dobálni őket, mind jól jöhet.

Persze nem tudunk szabályokat betartani és kulturáltan közlekedni, így is le lehet rendezni, de azért a részletekbe mennék bele inkább. Pl.: kanyarodni, parkolni, előzékenynek és udvariasnak lenni, felelősséget vállalni.

Természetesen az autózási szokásaink már téren is jellemeznek bennünket.

Szabaccság

2007.11.30. 16:28 | bonifac | 21 komment

Címkék: szeged parkolás

Kiskundorozsmán a Malomnál jártam tegnap délelőtt. Négy sáv, lámpával. Ki van téve a várakozni tilos, mert különben eldugul a négy sáv, és semmi értelme.

Hát persze, hogy azért is állt a lottózó előtt egy KKT-s rendszámú bordó Ford Galaxy (előző generációs, de VW Sharan is lehetett, ezek olyan egyformák :-)) De nem is lehúzódva, csak úgy megállt a szélső sávban. 10-15 percig biztos bent volt - buszra vártam a kereszteződés túloldalán, azért tudom - eztán kijött és elment.

Közben emezen az oldalon is jött egy bácsika kocka Ladával és utánfutóval, megállt a lámpás kereszteződés után 3 méterrel, bele a buszmegállóba - nameg a várakozni tilosba - , és átkocogott a gazdaboltba, ami szemben van. (De nem ám a 3 méterre lévő zebrán - amin ő is átjött, csak úgy sántikálva-botorkálva az autók között.) 4-5 perc múlva kijött, és ment a dolgára. Persze ezalatt itt is anyáztak többen, akik a szélső sávban bedugultak, és várniuk kellett, hogy besorolhassanak.

Ami az alábbi képet illeti:

süti beállítások módosítása